Szallag kép

Juhász László:
Akiktől sokat várunk

Nem ide tartozik, de írni kell róla, mert hozzá tartozik az életünkhöz; ismerni mindent, ami érték, ismerni
mindent, ami belőlünk szakadt ki. Ami mi vagyunk, ami része az életünknek.
Érték: — ha egy fiatal testvérünk, egy ember, akivel együtt dolgoztunk a rajztábla mellett, akivel együtt
vergődtünk az iskolapadban, akivel együtt álmodtuk meg életünk nagy álmát, a munkát, az előrejutást, a
Teremtést — kiszakad közülünk az egyhelyben topogásból és tesz valami nagyot, valami szépet.
Tóth Imréről beszélek a fiatal, tehetséges magyar szobrászról, aki nemrégiben nyerte az albánok által kiírt
nemzetközi szobrászpályázat első díját.
Egy ember, helyesebben egy gyerek elindul a nagy világba. Hosszú, keserves utak maradnak mögötte, nem fél az
ismeretlen holnaptól, a bizonytalan messzitől. Végigbarangolja Európát, keresve az életet, a saját életét.
Évek látszólagos semmittevése mögött van a keresés, az önmagára találás.
Most mellettem ül. Beszélgetünk. Egyszerű szavak szakadnak fel. Emlékezések. Emlékek, a valóság soha el nem
muló képei.
A tegnapokból táplálkozó és keservesen egybe kapcsolódó ma és holnap valósága.
Érezzük mindketten a nagy Erőt, az Életet.
Csak most kezdődik az igazi munka. Most kell néki valóra váltani mindazt, amiért eddig harcolt és
verekedett. Megfogja tenni. Érzem a munkáján.
Fotókat mutat. Hatamas erőteljes lovasszobor. Az Erő, a Hit és akarat szobrát. Pályadíjas munkája. Skander
bég, az albánok szabadsághőse.
Nem is lehet másként anyagba formálni. Robosztus, nyers erő. Lendület és akarat. Nézem és lassan őt magát
látom benne.
Erő, harc az életért. Harc, — szabadságharc, a kifejezés, a mondanivaló szabadságharca ez a szobor. Benne
van az a munka, amit élt, benne van nincstelenségből, némaságtól való szabadulás vágya.
Nincsenek detailok. Ne keresd a szalonok estetizálását benne.
Nem ötvös cizelláció. Egy fiatal nép, egy fiatalember élete. Részletek, finomkodások csak utóbb következnek.
Kívánom, hogy minél később következzen ez be nála. Igen. a görögök korai életszeretete él benne,
életszeretet, ami belső élet, adottság, teremteni akarás.
Vágy a kiteljesedésért.
Evvel és csakis evvel a feladattal kellett néki előre jönni, az ismeretlenség sűrű tömegéből. Érezm benne a
győztes szabadságharcok igéretét, erejét. Nem bukhat el ez a fiatal művész, kell, hogy áttörjön minden
további nehézséget, mert kifejezője ő a mi fiatal életünknek.
Testvérünk Ö, harcos, keménykezű embere a mának, hitében erős és azt mindég kihangsúlyozó református magyar,
ember, dolgozó, teremtő erő. Hiszünk benne és szeretjük. Közülünk került előre és közöttünk is marad. A mi
életünkért dolgozik, a mi életünket keresi és fejezi ki a művészet síkján.
Szeretném, ha megértené, megérezné a felé hajló szeretetet és szeretném, ha ez a szeretet segítené Őt tovább
előre — érezve, hogy nincsen egyedül.
— A mi köszöntésünkkel, a fiatalok köszöntésével mondok néki búcsút:
— Jó munkát!