Bürger Gertrúd:
Magyar művész a Via Marguttán

TÓTH IMRE Rómában él, a Via Marguttán. Több, mint 25 éve lakik itt, és azóta úgy ismerik, mint ahogy az olyan
jó városatyákat szokás, akik nem zárkóznak el senkitől, ö is bármikor szívesen látja a hozzá fordulókat, a
tanácskérőt, a reményvesztettet. Azokat is, akik nem művészek, de igaz szívvel szeretik és keresik a
művészetet. És mindezt olyan egyszerűen, olyan természetesen, olyan igaz emberi érdeklődéssel teszi, ami
csak nagy művészek és nagy emberek tulajdonsága. A Pincio dombra kapaszkodó házhoz tenyérnyi kert tartozik.
A parányi szobákban és a műteremben mindent maga csinált: a pohárszéket az ablak alatt, az állólámpát a
sarokban, a grafikákat a falon. Nemcsak a cementet és a bronzot tudja sajátkezűleg megönteni, s a kemény
kőből szobrait kivésni, hanem a könnyű függönyöket is megvarrja az ablakokra. Ha nem dolgozik, emberek
között van, az emberek között pihen. Szombat esténként vidám társaság gyűlik össze műtermében. A műterem sem
nagy. Van, akinek párna sem jut, a földön talál csak helyet. A bablevest Tóth Imre főzi nagy kondérban, és
maga méri a vendégek cseréptányérjába. Akad közöttük milliomos is, aki szobrászkodásra adta a fejét, meg sok
fiatal, pénztelen tehetség. Hosszú az út, amíg a csurgói parasztfiú, aki első szobrait bodzafából faragta,
idáig jutott.
1909-BEN született. Pesten, gimnáziumi évei alatt, lopva jár a külön rajzórára, majd szülei akarata ellenére
— ügyvédet vagy papot akartak nevelni belőle — a Képzőművészeti Főiskolára (Iparművészeti Főiskola - a
szerk.) iratkozik be. Grafikával pályázatot nyer, így kerül 1929-ben Berlinbe, a Bauhausba. Két évig tanul
itt, majd Párizsba kerül. 1933-ban a nácizmus hatalomrajutása Drezdában éri, ott 24 évesen az ottani
fiatalok forradalmi csoportjához tartozott. A Reichstag égése után az egész csoportot letartóztatják.
Koncentrációs táborba viszik, onnan azonban megszökik, és Olaszországba megy. Esténként a kocsmákat járja,
rajzolja karikatúráit és portréit a vendégekről, napközben pedig az akadémián tanul. Három évig cinkográfus
egy újságnál. Közben állandóan dolgozik. 1937-ben megnyer egy jelentős pályázatot. Felfigyelnek rá. Keresett
grafikus, portréfestő lesz. Rómában megismerkedik Guttusóval, és tagja lesz egy baloldali művészkörnek.
Barátaival együtt a háború alatt egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát a szervezett ellenállással. Tót Imrét a
Comitato Liberazione Nazionale délre küldi, ahol ejtőernyős összekötő tiszt lesz, és Jugoszláviában teremt
kapcsolatot az ottani, Garibaldiról elnevezett olasz katonai egységgel, amely a németek ellen fordult. A
fasiszták Olaszországból való végleges kiűzéséig Északon, a Venezia tartományban működő partizáncsoportok
összekötőjeként harcol. A háború befejezése után nehezen talál vissza az alkotáshoz. Az 1949-es év azonban sikert hoz. Megnyeri a római Termini Pályaudvar homlokzatát díszítő, 128 méter hosszú, két és fél méter magas reliefre kiírt
pályázatot.
SZOBRA VAN Koppenhágában, Sao Paolóban és Baselben, francia, amerikai, svájci és angol magángyűjteményekben,
Róma két sportpalotájában, reliefje az Autoclub elnöki előszobájában, az erdészeti minisztérium főbejáratán,
Bariban, Cosenzában és Bolognában. Legutóbb az olaszok legnagyobb büszkeségének, a Raffael-ről elnevezett
óceánjárónak díszítését fejezte be.
Művészetét világszerte elismerik. Amikor Picasso Itáliában járt, s meglátogatta, a következőt mondotta: "Ha
a Mindenható szobrásszá változtatna, Arp szemét kérném tőle, Moore rajzkészségét, és azt az erőt, ami Tot
hüvelykujjában van."
Tót Imrének az a nézete, hogy a mai kor szobrainak olyan természetesen kell belenőniük a térbe, mint ahogy a
fa kinő a földből. A modern szobrászatnak térkitöltő, az építészet kifejezésmódjával és eszközeivel
párhuzamosan haladó szerepe van, mindez azonban az ember érdekeinek és előbbrevalóságának
figyelembevételével. Az építészeti és képzőművészeti alkotásoktól azt várja, hogy folytonos párbeszédet
folytassanak az emberrel. De a művészetnek nem az a célja, hogy hozzáalakuljon a közízlés szűkebb
szemléletéhez, hanem hogy szélesítse, amennyire lehet, a tömegek horizontját. Szobrait hamarosan mi is
láthatjuk majd. 36 évi távollét után szeptemberben Magyarországra látogat, és magával hozza egy kiállítás
anyagát. Régóta készül már hazajönni. A távol töltött évtizedek nem halványították el benne a magyar nép, a
magyar föld, a magyar táj, a falusi gyermekkor és az első budapesti évek emlékét. Épp ezért szívesen
vállalná tán, hogy egy alkotását itthon készítse el.
HOSSZÚ ÉVEK tapasztalataival látogat hozzánk. Ezek a tapasztalatok küzdelmek, néha bukások árán születtek. A
művésznek azonban vállalni kell tudni a bukás kockázatát is. „Az ember, akinek nem adatott meg az
elégedetlenség mindennel, s mindenekelőtt önmagával szemben, az sohasem fogja az újat felfedezni" — vallja.